3. fejezet - Új élet

*Drippy*

1993. július 6., 23:53
Valami borzalmas volt. Csak sodort és sodort a tenger. Jó úszó voltam, de ezeket a hullámokat még én sem tudtam uralni. Egyszer csak beleütöttem valamibe a fejem. Minden elsötétült.
1993. július 7., 0:02
Emberek sokasága vett körül, mindenki zavartnak és zaklatottnak tűnt.
- Hol vagyok? - kérdeztem erőtlenül.
- Életben van! Elájultál, mi pedig észrevettünk. Hogy hívnak?
- Drippy... Drippy a nevem.
- Értem. Drippy, üdvözlünk a csapatban. Én Seth vagyok, ők pedig Katharina, Joshua, Elizabeth, és Juliet.

1995. július 28.
Valami eszméletlen volt a buli! És az, hogy megjelentek az újak.... még eszméletlenebb! Nagyon jó fejek, különösen Jenna és Blaise, bár látszott rajtuk, hogy valami nem stimmel velük. Mindegy. Le is írom, mit gondoltam akkor.


Éppen a buli zajlott, amikor megjelent két idegen. Egy vörös hajú, zöld szemű, alacsony és valami bomba csaj lépkedett felénk, mellette egy irtó helyes, magas, barna hajú srác. Mind a ketten csurom vizesek voltak, a csajszi hajából csöpögött a víz, és kócos volt. A dressz testukre simult, így könnyen kivehető volt az alakjuk. Teljesen összeillettek.
Amikor megérkeztek, nagyban ment a buli, de a zenét lehalkították.
- Ti kik vagytok? - kérdezte tőlük Seth, Lizzie barátja.
- Én Jenna Cady Holbrook, ő pedig a... a... a barátom, Blaise Benneth.
Jenna kissé baggatott, és zavarban volt, akárcsak Blaise. Utána már mgefogták egymás kezét, a csaj pedig intett neki. Nem értettük. De mindegy, nem a mi dolgunk.
- Honnan jöttetek?
- Hát, az elég kacifántos sztori. Elvileg Sydney-ből, de az ősök elküldtek egy táborba az isten háta mögé, és onnan. Elkapott egy hullám, aztán még egy, és kisodort minket ide. Szörnyű volt.
Nahát! Mi is pontosan így kerültünk ide!
- Mi is ugyanígy kerültünk ide. Mindenki, más-más országból. Ez a lényege ennek a szigetnek. A túlélés. Együtt.
- Akkor hát nem baj, hogy itt vagyunk?
- Nem. Miért lenne az? Most küldjünk vissza titeket is a tengerre? - röhögött Juliet, és én is megmosolyogtam.
- Üdv a csapatban. Nagyon kevés az esély, hogy bárki is megtalálna titeket - nyújtotta a kezét Joshua.
- Örülünk neki - válaszolt Blaise mókásan.
A buli folytatódott, ment midnen a régi kerékvágásban, csak nekem kattogott az agyam. Végül arra jutottam, hogy odamegyek hozzájuk.
Beszélgettünk egy darabig, bemutattam nekik a többieket, majd kijött szóra Ms. Veatch. Nem bírom azt a nőt, ő juttatott ide minket is. Grr!!! Azzal a platinaszőke hajával, a rikácsoló hangjával senki sem bírt megbarátkozni. Amikor pedig elengedett bennünket játszani a tengerbe, le se sz*rt minket. Erről ennyit.


Most pedig vissza a mára. Reggel kissé kellemetlenül ébredtem, mint általában. Én vagyok az, akinek olyan a szőke haja, mintha agyon lenne tuppírozva, vagy kreppelve, pedig nem csinálok vele semmit, ez ilyen természetes. Ugye itt nincs áram, nem tudom kivasalni, csak annyit tenni neki, hogy jól átfésülöm, a tengerbe átöblítem, és hagyom megszáradni, közben pedig fésülgetem. Ez így megy 3 órán keresztül, majd felkötöm. Kicsit nagyobb darab is avgyok, mint a többiek, egyáltalán nem vagyok csinos, és így is fogytam rengeteget, de még mindig nem értem el azt a szintet, amit a többiek produkálnak. Hajjj.... Sajnos, de ez van :(
A többiek is kezdtek ébredezni, viszont az újak nem. Egyébként az éjjel megérkeztek Jenna és Blaise barátai is, Casidy, Hayley és Wen. Egy ideig nem hittem el, hogy Hayley és Jenna nem ismerik egymást, mert annyira hasonlítanak, hogy azt lehet rájuk mondani, hogy ikrek. Mindegy. Szóval az újak nem ébredeztek. Gondolom, megszokták a késői kelést. Mi sosem tudjuk, hány óra van, itt nincs áram, ahogy azt már említettem. Elkezdtem keltegetni őket. Jenna kissé megijedt, amikor meglátott, a sikolyára pedig mindenki felébredt.
- Te jószagú Úristen! Egy döglött hal van a hajadban! - mondta kissé nyugtalanul Casidy, Hayley pedig majdnem elhányta magát. Én már megszoktam, úgyhogy egész egyszerűen kivettem a loboncomból és eldobtam.
- Fúj!
- Oáh!
- Eeee!
Ilyeneket hallottam az újaktól. Hát persze, nincsenek még hozzászokva. Még...
- Figyelem mindenki! - kiáltotta el magát Juliet, mire mindenki odafordult. - Ott egy hajó!
Juliet sűrűn képzelődik, de most nem. Nem viccelt, és nem képzelődött. Tényleg ott volt egy hajó. Egyenesen a sziget felé jött. Hosszú-hosszú évek óta ez az első alkalom, hogy hajót látunk errefelé. A sziget szélénél felcsapta a vizet egy kicsit, majd amikor leállították a motort, lejött a fedélzetről egy csomó ember, fiúk és lányok, mind kamaszok.
- Sziasztok. Alexander Clark vagyok, a hajóúti szállítók egyik tagja. Ez alatt azt kell érteni, hogy a térképen nem feltüntetett kis szigetekről szedjük össze az ott ragadt  embereket és szállítjuk haza. Szálljatok fel a hajóra, ott van élelem, mosdó, fürdőszoba, ahol normálisan megtisztálkodhattok, és élhetitek a régi életeteket. Egy orvos ki fog vizsgálni mindannyiótokat, vérképet csinálnak, röntgenképeket, ultrahangot, és minden fajta vizsgálatot. Szálljatok fel.
Meg sem álmodtam volna, hogy egyszer ez a pillanat is eljön. Pedig eljött.
A szobákban négy ágy volt, mi Casidyvel, Hayley-vel és Jenna-val voltunk együtt. Megengedték, hogy kezdjem én a fürdést. Jaj, de régen láttam már zuhanyrózsát! Ahogy beálltam a forrú zuhany alá, végigcsorgott rajtam a víz. Jaj, de jó volt végre normálisan lefürödni! Tusfürdő, normális víz, szivacs! A lábkörmöm is eléggé megnőútt, úgyhogy azt is rendbe tudtam tenni. Gyönyörűen lesúroltam a talpamat, meg minden... Olyan jó volt felfrissülni. A hajamat is illatos samponnal mostam meg, majd hajszárítóval szárítottam be. Már nem volt olyan loboncos, mint a sósvíztől, még hosszabbnak is tűnt, de a hullámok nagyobbak voltak benne. Ahogy elnéztem magam a tükörben, rengeteget fogytam, amióta a szigeten vagyok, de mégsem annyit, hogy olyan alkatom legyen, mint a többieknek. És persze teljesen lebarnultam. Olyan jó volt már végre törülközőbe törülközni! Tiszta, puha... Nagyon jó volt. És még új ruhák is voltak! Ami jelen esetben nekem egy farmer rövidgatyát jelentett fehér papuccsal és felsővel. Amikor kimentem a fürdőből, Jenna az ágyban fekve újságot olvasott, Hayley és Casidy pedig beszélgettek. Mindenki felfigyelt rám. Nem mondtak semmit, ez kicsit nyomasztott. De miért is mondtak volna? Mit vártam? Ők csajok! Ők 16 évesek, én meg 19, csak úgy mellékesen.
Jenna, Hayley és Casidy egyszerre mentek be a fürdőbe (?), és én annyira unatkoztam, hogy inkább lementem a fedélzetre, ahol az orvos már várt a rendelőjében. Egy külön kis szoba volt kialakítva neki, amiből 3 ajtó nyílt. Egy mosdó, egy vetkőző, és egy röntgen.
- Drippy Beckers - válaszoltam a "Mi a neve?" kérdésére a dokinak.
- Születési dátum?
- 1986. május 17.
- Mióta van a szigeten?
- 3 éve.
- Oké. Ezt most be fogom önnek adni, nem fog fájni, csak egy kis szúrást érez majd - mutatta fel a doki a hatalmas tűt, amitől majd' elájultam. Nem nagyon éreztem, de utána nagyon feldagadt, és bekékült. Fura.
- Most feküdjön fel arra az ágyra - mutatott arra az ágy félére, ami az orvosi rendelőkben van.
Először a fogimat vizsgálta meg, és meglepetten tapasztalta, hogy egynek sincs baja. Aztán egy izét dugott le a torkomon, mint kiderült, megtükrözte a gyomromat. Valami nem volt rendben, éreztem, mivel a dokinak megremegett a keze, és az egyik ponton nagyon figyelt valamit.
- Hi högéht hokhor uhr? - kérdeztem. Egyébként "Mi történt, doktor úr?" lett volna a kérdésem, de a cső miatt nem tudtam normálisan feltenni.
- Drippy. Maradjon nyugton, ez lehet fájni fog kicsit, de muszáj megtennem.
Valami nagyon elkezdte szúrni belülről a gyomromat, annyira, hogy kénytelen voltam felvisítani.
- Lélegezzen mélyeket, Drippy - mondta, de nem nagyon tudtam mit tenni. Egyszerűen nem ment. - Drippy, hall engem? - kérdezte, de a hangja egyre halkabb volt. - Drippy, jól van? Drippy? - utána már nem hallottam semmit, mert minden elhomályosodott, majd elsötétült.
Ugyanott ébredtem fel, ahol voltam, de most már nem volt a számban a cső, és a hasam sem fájt.
- Doktor úr... Mi történt?
- Semmi különös, csak elájult. Előfordul.
- Nem úgy. A gyomrom.... Mi történt vele? Miért fájt annyira?
- Nyugodjon meg. Még nem biztos, de feltételező, hogy gyomorrákja van, Drippy.
Megállt bennem az ütő. Én rákos? Hogy a...? És miért?
- Megröntgenezzük. De az is lehet, hogy csak összeszedett valami betegséget, még nem lehet tudni. Leveszünk egy kis vért, majd vizeletmintát, és kiderítjük. Rendben? Nincs semmi baj?
- Persze, minden a legnagyobb rendben...
Nagyon rosszul éreztem magam. A képnek 1 óra kell, mire elkészül, és még 1 óra, amíg megcsinálja a vérképet és a mintát, és csak holnap lesz eredmény.
- Hé, te ott! A szöszi! - kiáltott rám valaki a fedélzeten, mire megfordultam, és egy idegen sráccal találtam szembe magam. Kicsit messzebb állt tőlem, de engem figyelt hatalmas, kék szemeivel. Valahonnan ismerem ezt a srácot... - Hogy hívnak? - lépett közelebb hozzám.
- Drippy. Téged?
- Drippy? Drippy Beckers?
- Igen. Honnan tudod? - ahogy ezt kérdeztem, beugrottt valami. - Dom! - öleltem meg.
- Szia hugicám - suttogta.
Már három éve nem találkoztunk. Pontosan az eltűnésem óta. Dominic négy évvel idősebb tőlem, és mindig is jó bátyám volt. A kék szemünk ugyanolyan, és a stílusunk is. Neki kicsit barnásabb a haja, és egy fél fejjel magasabb tőlem, de amúgy összességében nagyon hasonlítunk. Kívül-belül. Le se tagadhatnánk, hogy tesók vagyunk. És nem is akarjuk :)
- Megfojtom azt, aki miatt nem találkozhattunk 3 évig.
- Nem kell, minek? Nincs értelme. Azzal mivel vagy előrébb? Bedugnak a börtönbe? - röhögtem.
- Jogos. Amúgy mi történt az elmúlt három évben veled? Mesélj valamit.
- Semmi különös. Nagyon rossz volt ott élni. Veled?
- Hát öhm, nem is tudom, hogy mondjam el... Megkértem Bianca kezét - hadarta.
- Mi? Komolyan? Miért nem ezzel kezdted? Esküvő?
- Úgy akartuk, hogy előbb kerülj elő, és megtartjuk, ezért jelentkeztem ebbe a munkába, és felvettek. Úgyhogy majd megtartjuk. Te leszel az egyik koszorúslány.
- Ki lesz a másik? Hányan leszünk?
- Gina és Vanessa, tudod, az uncsijaink. Meg a kicsi megy legelöl, Daisy.
- Ki az a Daisy? - kérdeztem, mert nem tudtam, hogy van olyan rokonunk. A válasza eléggé meglepett, ott helyben összeestem.
*Loretta*
Éppen mosogattam, amikor megcsörrent a telefon. Kimentem a nappaliba, hogy felvegyem, hiszen ez még a régi fajta, vezetékes mobil. Drippy lányom eltűnése után nem nagyon érdekelt minket a divat és az elektronika, így a telefont sem cseréltük le.
- Loretta Haward, tessék.
- Szia, anya. Képzeld! Azt hiszem, láttam Drippy-t!
- Miről beszélsz? Biztos vagy te abban, vagy csak megint képzelődsz, fiam?
- Nem, ez biztosan ő. Nagyon hasonlított rám, jól meg is néztem az arcát. Az egyik szigeten találtunk rá, ahogy jó pár kamaszra még. Biztos, hogy ő Drippy, most ment be az orvosiba.
- Hmm... Majd hívj vissza, ha végleg megbizonyosodtál róla.
- Rendben van, anya.
Már kezdtünk beletörőfni Josh-sal Drippy eltűnésébe. Ha Dom nem téved, akkor újra láthatjuk. Annyira szerettem fésülgetni a dús loboncát, annyira aranyos volt, még amikor kicsi volt. Bánom, hogy haragudtam rá, amiért kitörte a cipőm sarkát. Csak egy cipő volt, és én mégis jól leszidtam és ki is kapott. Nem kellett volna. Nem kellett volna elküldenem a táborba sem, sose volt ő olyan rossz gyerek.
Amikor Daisy megszületett, boldog voltam, és egyben szomorú is. Daisy nagyon hasonlít Drippy-re, ugyanazokat csinálja, mint ő. Amikor ránézek, mindig Drippy jut az eszembe. Annyira kis aranyos volt. Ha újra láthatnám... Csak még egyszer, utoljára...

Később megint csörgött a telefon, én pedig régi jó szokásomhoz híven felvettem. Nem hittem a fülemnek.
- Szia anya.
- Drippy kicsim! Jaj, de jó hallani a hangodat! Minden rendben? Jól vagy?
- Igen. Vagyis hát... A gyomromban talált valamit az orvos. Még nem tudjuk, mit.
És ez a pillanat volt az, amikor kiesett a telefon a kezemből, én pedig egy helyben maradtam. Tessék? Komolyan? Ez nem... Ez nem lehet!
- Anya, itt vagy? Anya! Anya!
- Persze...
- Mi a baj? Valami rosszat mondtam?
- Drippy... Azt hiszem, örökölted nagymama betegségét...

2. fejezet - A sziget.

*Jenna*
Az éjjeli beszélgetésünk után nem nagyon tudtam aludni. Olyan volt, mintha valaki figyelt volna minket. Csak nem Ms. Veach? Ő a folyosóőr, és akit rajtakap, hogy éjjel mászkál, vagy ellenkező nemmel társalog, büntetést szabhat érte, és nem is akármilyet... Lényegtelen.
Ma kivittek minket a partra (elég messze volt), azt csinálhattunk, amit akartunk, természetesen felügyelettel.
Épp a szörf deszkámat vittem be a vízbe, amikor Blaise utánam kiáltott.
- Jenna! Várj, megyek én is!
Izmos felsőtestén cseppekben látszott a víz, a nap fénye úgy világította meg, mintha kicsi gyémántok lennének.
Kissé tovább bámultam a kelleténél, de őt ez egyáltalán nem zavarta. Észrevettem, hogy ő is végignéz rajtam többször, elismerően, ez egész jól esett.
- Mehetünk? - kérdezte.
- Persze - ábrándultam ki belőle.
Szeretek szörfözni. Nagyon. De most utáltam meg. Egyszer csak jött egy hatalmas hullám, majdnem belefulladtunk a vízbe. Körülöttünk nem volt semmi sziget, semmi part, semmi szárazföld. Egyetlen esélyünk a szörfünk volt, de nem tudtunk, hová menjünk tovább.
- Blaise...
- Igen?
- Szerinted túléljük?
- Őszintén? Nem tudom. Nincs a közelben semmi. De együtt kell maradnunk, hátha találunk valami kis szigetet.
Megszorítóttam a kezét, és nem engedtem el. Aztán eszembe jutott valami. A ruha ugye vízálló, ami rajtunk van. Én a telefonom nélkül sehová nem indulok el.
- Fordulj el!
- Miért?
- Csak fordulj el!
Nem csodálkozom, hogy nem értette, miért kiabálom le a fejét. Tudom, hülyeség, de a mellemhez tettem a telefonomat, és onnan halásztam ki.
- Oké - tartottam fel. - Kit hívjunk?
- Mmm... Érdekesen csodálatos látványt nyújtottál - nyalta meg az alsó ajkát.
- Blaise! Menj a pokolba!
- Jól van már - röhögött. - Nem hiszem, hogy van térerő.
- Nem, tényleg nincs. Akkor hova tovább? Kezd sötétedni. Kezdek félni - vallottam be.
- Mitől is?
- Hagyjuk. Nem tudom még egyszer végig csinálni. Haza kell mennem.
- Mit nem tudsz? Mégegyszer? Cady, történt valami?
Csak akkor hív valaki Cady-nek, ha valóban aggódik értem. Így nem tehettem mást. El kell neki mondanom az igazat. És innentől magamnak sem hazudhatok tovább. Még Casidy-nek és Wen-nek sem.
- Emlékszel... amikor tavaly nyáron ugyanez megtörtént? Elsodort a semmi közepére egy hullám.
- Igen.
- Akkor nem a bátyámmal voltam. Hanem az egyik barátommal. Harry-nek hívták - kicsordult egy könnycsepp. - Nehéz erről beszélni, mert azt mondtuk, hogy a bátyámmal voltam, és túléltük. Pedig nem. Harry-vel voltam, és ő... ő...
- Ő meghalt. Tudom, Cady. Tudom, mi történt. De tévhitben élsz te is. Mert Harry nem halt meg.
- Na jó, most összekavarodtam. Mi van?
- Ahogy mondom. Amikor a tenger közepén voltatok Harry-vel, ő eltűnt az egyik reggel. És azt hitted, hogy meghalt. De ő csak segítséget hívott hozzád, és a szüleid mondták neki, hogy többet ne találkozzatok. Úgy kellett megmaradnod a tévhitben, hogy Harry-t elnyelte a tenger.
- Ezt te honnan tudod?
- Magától Harry-től. Harry egy barátom. De csak Wen után.
- Wen nem barátkozik veled. Vagy tévedek?
- Amióta a táborban vagyunk, azóta igen. Azóta jó barátok vagyunk.
Elgondolkodtam. Hiszen ők ősellenségek. Azt mondják, az ellenség a legjobb barát. Lehet, volt benne valami. Sőt, most már biztos.
Megláttam valamit a tengeren. Eddig sodort volna?
- Jenna, nagy levegő! Hullám! - zökkentett ki Blaise a gondolataimból.
A hullám egyenesen a szigetre vezetett. Nem vagyok benne biztos, de lehet, hogy nem lakatlan. Nem tűnik annak.
- Blaise, szárazföld! Ez... remek!
- Az. De még mindig nem vagyunk biztonságban. Menjünk tovább.
A sziget egy részén, a dzsungelben már hallottuk az itt élő emberek hangját. Egy idő után pedig találkoztunk velük. Nem lehettek, kb. tizen. Mindegyik tini, csak nagyon kevés volt az érett felnőtt. Hatalmas buli volt, mindenki megállás nélkül táncolt. A megjelenésünkkor kikapcsolták a zenét.
- Ti kik vagytok? - kérdezte az egyik felnőtt ember.
- Én Jenna Cady Holbrook, ő pedig a... a... a barátom, Blaise Benneth.
Blaise eleinte csodálkozva nézett, aztán intettem neki, hogy majd megbeszéljük. Rákulcsolta ujjait az enyémre, és megindultunk a tömeg felé.
- Honnan jöttetek?
- Hát, az elég kacifántos sztori. Elvileg Sydney-ből, de az ősök elküldtek egy táborba az isten háta mögé, és onnan. Elkapott egy hullám, aztán még egy, és kisodort minket ide - emlékeztem vissza. - Szörnyű volt.
- Mi is ugyanígy kerültünk ide. Mindenki, más-más országból. Ez a lényege ennek a szigetnek. A túlélés. Együtt.
- Akkor hát nem baj, hogy itt vagyunk?
- Nem. Miért lenne az? Most küldjünk vissza titeket is a tengerre? - röhögött az egyik fiatal lány.
- Üdv a csapatban. Nagyon kevés az esély, hogy bárki is megtalálna titeket - nyújtotta a kezét az egyik felnőtt férfi.
- Örülünk neki - válaszolt Blaise mókásan.
Akkor jutott eszembe, hogy mi itt csak egymást ismerjük, és még a barátaink sincsenek itt. Még Hayley-t is el tudnám viselni, csak ne lennék összezárva Blaise-zel egy szigeten, ennyi ember között.
A buli folytatódott, közben az egyik lány odajött hozzánk.
- Gyertek, körbevezetlek titeket. Ő itt Juliet, Kaliforniából származik, úgyhogy ne lepődjetek meg, ha trágár szavakat hallotok tőle. Ő Alessia, New York-ból, kicsit nagyszájú. És a cicababák Los Angeles-ből, Bess, Karen, és Dorothy. Most jöjjenek a fiúk: Armand, Brendon és Claudio. Ők Washington-iak. Én pedig Sydney-ből jöttem, és Drippy a nevem. A felnőttek pedig Joshua, Katherine, Elizabeth és Seth. Itt ragadtunk a szigeten. Pontosan ugyanaz történt velünk is, mint veletek. És rájöttünk, hogy ezek direkt csinálják!
- A rohadékok...
- Ja. Ms Veach-ről meg ne is beszéljünk. Biztos ismeritek, a híres folyosóőr. Nagyon utáltuk. Amikor elkapott valakit, olyan feladatot adott neki másnap, hogy ketten alig tudták megcsinálni. Egyszer annyira kegyetlen volt, hogy nem is feladatot adott, hanem a tengerben kellett lennünk egész nap, és nem jöhettünk ki. Csak mert elmentünk a mosdóba barátnőmmel.
- Értem...
Hű, ez a csaj tud beszélni. Legnagyobb meglepetésemre a kényesnek beállított cicababák is odajöttek.
- Sziasztok, én Bess vagyok, ők itt Karen és Dorothy. Gondolom, ezt már a locsi-fecsi elmondta. De nem baj, mi így szeretjük, ugye, Drippy?
- Hát persze - mormogta.
- Olyan csendesek vagytok. Nem mutatkoznátok be?
- Már megtettük - vágta rá Blaise.
- És ti komolyan jártok? Elmondjátok a sztorit?
- Igen, és nem, ehhez nincs köze senkinek, csak nekünk - mosolyogtam.
- Aha... Na, mi mentünk vissza, amíg még van pálesz.
Pálesz. Erről eszembe jutott a 14. születésnapom. Akkor ittam piát elsőnek. De akkor mindent. A pálinka totál kiütött, annyira szédültem tőle, tényleg nem tudtam még a saját lábamon sem megállni. Bezzeg a többit bírom, csak ezt nem. Tequila... annyira finom. Na meg a Jack Daniel's az mindent visz. Meg a Cherry Garonne.
- Te whiskey-s vagy, igaz? - kérdezte Blaise.
- Igen, miért?
- Mindjárt jövök.
Amikor visszajött, két 2 c-s pohár volt a kezében teletöltve. Jack Daniel's. Nyami :P
- Akkor igyunk arra, hogy túléltük - mondtam.
- És ránk.
Eleinte nem értettem, hogy érti, aztán leesett. Igen, mi elvileg járunk. Fura érzés ez, mintha könnyebbnek és felszabadultabbnak érezném magam. Azt mondják, fura dolog ez a szerelem... Hát az is!
*Hayley*
Türelmes voltam Jenna-val. Türelmes. De amikor ma bejelentették, hogy ő és Blaise eltűnt, útnak indultam keresni őket. Utoljára a tengerben látták, amint egy hullám elsodorja őket a szörf deszkán. Megpróbáltam hívni, kikapcsoltat jelez. Nem értem.
- Casidy, Wen! - léptem oda hozzájuk. - Most már végképp nem értem. Nem úgy volt, hogy Jenna veled jár? Most meg lelép Blaise-zel, és még az éjjel is beszélgettek. Blaise picimnek szólította Jenna-t! Hogy is van ez?
- Jenna nem jár senkivel - közölte Casidy. - Blaise tetszett neki régebben, de azóta már ez is változott. Ekkor kezdett Blaise ráhajtani Jenna-ra, de a csajt ez nem érdekli. És Wen-nek is bejön Jenna.
- Casidy, nem fontos elmondanod mindent! - sziszegte Wen égő vörös fejjel.
- Midnegy, most már ezt is tudod. Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy amikor a hullám elsodorta őket, együtt maradtak, de Jenna nem fogja szétlökni a lábát.
Casidy megfogalmazásán kikerekedett a szemem. Wen és Jenna meg persze Blaise ezt már megszokhatta, mivel ők sosem reagáltak ilyen hülyén barátjuk kissé lökött szövegére.
- Oké. Most már értem. És bosi a zavarásért.
Már leléptem volna tőlük, amikor Wen utánam szólt.
- Hayley, tarts velünk. Mi befogadunk.
- De Jenna nem kedvel.
- Honnan tudhatnád te azt? Jenna fura lány, egy különleges egyéniség. Kiemelkedik a többiek közül - kezdte Wen, de Casidy beleszólt.
- Jó, ne istenítsd már, kezdem unni. Mindig ő a legcsodálatosabb, legkülönlegesebb, bla bla bla. Igen, tényleg az, de túl sokat mondod ezt. Leszokhatnál már róla. Úgyhogy folytatom helyetted, Jenna az anyjára ütött ezen a téren, mert sűrűn alkot véleményeket idegenekről, de nem mondja ki, csa ha biztos benne. És a véleménye úgy naponta változik. Vagy ha belegondol, óránként is megeshet.
- Értem... Hát köszi, hogy befogadtok.
- Ugyan már, ez alap. Amúgy Jenna nagyon is kedvel, csak nem mutatja. Így volt ez velünk a kezdetek kezdetén is. Tipikus Carter-lány. Pont mint az anyja.
- Nem Holbrook?
- Az apja. Az anyja Carter. Henee. Juj, és nem látszik meg rajtuk, hogy elmúltak 50 évesek.
- 50? - kérdeztem ledöbbenve.
- Jenna bátyja, Adam vagy Will már 30 éves.
- Ja, értem. Tényleg fura lány amúgy.
- De mi így szeretjük.
Casidy és Wen tényleg nagyon rendesek, és örülök neki, hogy befogadtak. Nem hittem volna azt se, hogy Jenna kedvel, de most, hogy kiderült... elhiszem, mivel a legjobb barátai mondták.
Beraktak minket egy szobába, és ott beszélgettünk. Amikor elcsendesedtünk, Wen megszólalt.
- Öltözzetek. Megkeressük őket.
- Te hülye vagy - vágtuk rá egyszerre Casidy-vel.
- Nem, nem vagyok. Jöttök, vagy menjek egyedül?
- Megyek - mondtuk megint egyszerre.
Jó ötlet ez? Nem tudom. Hát, minden esetre elindultunk. Taxival lementünk a partra, ott kibéreltünk egy motorcsónakot és elindultunk a semmi közepére. Egész éjjel Wen vezetett, mi pedig visítottuk, hogy lassítson. Hát naná, két lány mi mást csinálna, mintsem hogy sikítson amikor félnek?
- Csajok, ott egy sziget van!
- Nézzük meg!
A szigeten buli volt, ami azt jelentette, hogy: tábortűz mellett táncoló emberek piával a kezükben, azaz nem lakatlan!
- Hé - bökött meg valaki hátulról, mire megfordultam és Jenna-t láttam magam előtt. - Hayley! - kiáltotta, és a nyakamba ugrott. - Hogy találtál meg? Itt vannak a többiek is?
- Casidy és Wen vannak itt. A többiek maradtak. Na jó, mi szöktünk el.
Ahogy meghallotta a két nevet, elindult keresni őket. Gondoltam :(
*Jenna*
Úgy örültem, hogy megtaláltak! Végre nem vagyok egyedül! Eddig se voltam, de ők is nagyon fontosak nekem, nem csak Blaise, és ők egészítenek ki. Apropó, Blaise. Azt hiszem, tényleg szeretem. Megint. Vagy még mindig. Mindegy, most már nem csak ál-járás ez, hanem igazi. Tök jó!
Az éjjelt végig buliztuk, és ismerkedtünk. Drippy a legnormálisabb mindenki közül, de még mindig nem olyan jó barátom, mint Casidy vagy Wen. Casidy megfogadta, hogy majd csaak 20 éves korába fog elkezdeni pasizni, úgyhogy ebből is kimaradt. Wen azonnal megtalálta a párját, amin meglepődtem, mivel Alessia-t fogta ki, a nagyszájú lányt NY-ból. Én pedig ugye Blaise-zel vagyok :) <3

1. fejezet - A soha nem látott "iker"

*Jenna*
Nem a szokásos módon történt minden. Kimentünk a találka helyre, elbúcsúztunk a szülőktől, beosztottak, hogy milyen korcsoportba kerülünk és összeismerkedünk azzal a csapattal. Ez eddig oké. Csak most valami, vagyis inkább valaki nagyon felkeltette az érdeklődésem. Illetve valakik. Mert itt voltak a barátaim!!! Wen és Cas integetett a sok gyerek közül, így odarohantam hozzájuk. Blaise is ott volt, de ő csak köszönt, amíg a többieket meg is öleltem. Cas elbambult az egyik irányba, mire Wen azt mondta, forduljak meg. Megfordultam. És ott állt ő. Ott állt velem szembe a hasonmásom.
- Azta...! - állt közénk Blaise. - Azt tudom, hogy van egy bátyád. De miért nem mondtad, hogy van egy ikred is?
- Mert nem tudtam - suttogtam elképedve.
- Ötös korcsoport! Sorakozó!
- Azt hiszem, ez nekünk szól - szólt közbe Wen, mire beszálltunk a buszba.
Csak remélni tudtam, hogy oda ülhetünk, ahova akarunk. Reménykedni lehet, nemde? De minek, amikor úgyis elszáll... Blaise mellé ültettek, amíg Hayley Wen mellé került, Casidy pedig valami idegen srác mellé.
Összesen vagyunk vagy huszan. Elég kevés az eddigi 50-60 főhöz. És ezek közül csak négy fiú. Wen, Blaise, Bryan és Been. A lányok ugye mi hárman, és Briana, Trisha, Tracy, Alicia, Layn, Claire, Stahsay, Tara, Marcey, Sibil, Jenet, Caren és Christie. Christie-t és Alicia-t már ismerem, ők osztálytársaim, Layn pedig Savannah lánya. Ja, és Bryan Jessi fia, Been-t nem ismertük. Ahogy a többi lányt sem.
Viszonylag csendben telt a két órás út, amikor bejelentették, hogy repülőre szállunk. Húsz kérdő szempár meredt Mrs. Katherine-re, hiszen még jegyünk sincs. Vagyis van, de ezt akkor még nem tudtuk. Mint utólag kiderült, leadták a főnöknek az útlevelet és a repjegyet, amit nekünk meglepetésnek szántak. Sikerült is meglepniük rendesen. A repülőn ugyanúgy kellett ülnünk, ahogy a buszon. Úgyhogy megint Blaise mellé kerültem.
Valahogy most már nincs gyomoridegem a közelében, eltűntek a pillangók. Eddig mindig előjött, mert nagyon tetszett. Jó, még most is helyes, de már nem jön be annyira. Sőt, semennyire sem.
Az úticélunk egyébként L.A. volt, egy szép helyre. Ez nem szokásos szép hely, hanem egy igazi táborozóknak való szállás. És nem is volt szép, totál rendezetlen volt. Miután megkaptuk a szállásokat (Cas, Layn, Sibil és Jenet a szobatársam) és kipakoltunk, lementünk az udvarra, ami tiszta piszok volt, és rendezetlen. Azt kellett rendbe raknunk. Alicia elkezdte dúdolni Aura Dione Friends c. számát, majd rákezdtem énekelni. Amikor vége lett a számnak, mindenki döbbenten nézett rám.
- Nem azt mondtad, hogy semmihez sem értesz? - kérdezte döbbenten Blaise.
- De. Miért, ehhez talán igen?
- Hallod te magadat? Menj el énekesnek!
- Dehogy megyek! Lámpalázas vagyok...
- Az nem kifogás. Te, én felhívom Aaron-t! - mondta Cas.
- Úgyse mered... - rántottam meg a vállam.
- De igen! - kapta elő a telefonját, és tényleg felhívta apát.
Apa csodálkozott, hogy ez tényleg megtörtént, mert soha nem énekeltem. Sose szerettem, de most valahogy éreztem, hogy talán megpróbálhatom. És sikerült. Énekeltem!!!
- Cady, Adam keres! - dobta hozzám a telefonját Cas.
- Hey Sisters!
- Hey Brothers!
Így szoktuk egymást köszönteni.
- Hallom, megtaláltad a tehetséged. Ha hazajössz, amit nem nagyon várok - röhögtünk. - Akkor elviszlek egy tanárhoz. Oké?
- Dehogy viszel! Hagyjál békén! - ezzel lecsaptam a kagylót.
Mi mindig így szoktuk, mint jó testvérek.
Este még beszélgettünk pár szót Blaise-zel a kapcsolatunkról, ami sose létezett, és kiderült, hogy ő még mindig oda van értem, és szeretné, ha titokban járnák. Mondtam, hogy ez nem fog menni, mert én kiábrándultam belőle, vissza a valóságba, meg az én szótáramban nincs olyan szó, hogy titok, pláne nem egy kapcsolatról. Amúgysem nézné Wen jó szemmel, neki és Casidy-nek úgyis elmondok mindent. Örülnek, hogy jól döntöttem :)
Hayley-ről annyit, és róla is csak azért írok, mert a hasonmásom, hogy kétes véleményem van róla. Nem tudom eldönteni, hogy most szeressem vagy utáljam. Totál különbözünk, és csak külsőre hasonlítunk. Jól elvagyunk, de valahogy mégsem csípem annyira a társaságát. Úgyhogy ennyit Hayley-ről.

*Hayley*
Úgy érzem, Jenna nem az a barátkozós típus, és engem nem nagyon szeret. De hogy ismertem meg? Hát, az állomáson találkoztunk, és egy csoportba tartpzunk. Egy cuki srác meg is kérdezte őt, hogy miért nem mondta el neki, hogy van egy ikre is, mire ő azt mondta, ő sem tudta. Gondolom, a barátja lehet, de ott volt egy másik helyes srác is, és vele is jóban volt, és mellém is ültették a buszon. Nem sokat beszéltünk, mert ő inkább Jenna-ékat figyelte, úgyhogy nem tudom, most ki a barátja. De ott volt egy másik csaj is, gondolom, ő Jenna barátnője. Meg valamelyik fiúé.
A szálláson takarítanunk kellett, és rendbevágni a házat és a környékét, amikor Alicia elkezdett dúdolni egy dalt, Jenna pedig rákezdett énekelni. Gyönyörű hangja volt, mindenki felfigyelt rá, és mikor befejezte, néma csendben csodáltuk magunkban.
 - Nem azt mondtad, hogy semmihez sem értesz? - kérdezte döbbenten az a srác, amelyik azt hitte, hogy ikrek vagyunk.
- De. Miért, ehhez talán igen?
- Hallod te magadat? Menj el énekesnek! - utasította, és szerintem is igaza van.
- Dehogy megyek! Lámpalázas vagyok... - aha, persze!
- Az nem kifogás. Te, én felhívom Aaron-t! - mondta a barátnője. Gondolom, Aaron az apja.
- Úgyse mered... - fejezte ki hülyéskedését egy vállrándítással.
- De igen! - kapta elő a telefonját a barátnője, és tényleg felhívta az apját.
- Cady, Adam keres! - dobta Jenna-hoz a telefonját a szöszi.
- Hey Brothers! - köszöntötte a... gondolom, tesóját.
- Dehogy viszel! Hagyjál békén! - kiáltotta mókásan, majd visszaadta a feladónak a telefont.
Hihetetlen, hogy még mindig nem tudom, ki kicsoda, csak a szobatársaim nevét, és Jenna-ét. Éjszaka lépéseket és beszélgetést hallottam, és az tuti nem a főnök volt, hanem valaki közülünk. Kilestem a szobaajtón, és láttam, hogy Jenna beszélget azzal, aki azt hitte, az ikre vagyok.
- Blaise, meg kell értened. Még ha szeretnélek, sem járnék veled.
- Jenna, titokban maradna, és még Wen-nek és Casidy-nek sem kell róla tudni!
- Ők a barátaim, és velük mindent megbeszélünk. Hiba lenne hazudni nekik.
- Jó éjszakát picim.
- Neked is.
Ömm... Ezt nem értem. Miért szólítja Blaise picimnek Jenna-t, és mi maradna titokban? Mindegy, majd kiderül. A lényeg, hogy tudom a nevüket!!!
Észrevehetetlenül surrantam vissza a szobánkba, nehogy Jenna észrevegyen, miözben elmegy az ajtó előtt. Ez fura. Most akkor kedveljem, vagy inkább legyek távolságtartó? Nem tudom, ő hogy viszonyul hozzám, nem akarom, hogy azt higgye, hogy a nyakán lógok.
A francba, Dylen, térj észhez! Ez a csaj magasról leszar!
Na, most mit csináljak?

Prológus

Prológus
Mi történik, ha megtalálod a másik feled?
A két lány egy táborban ismerkedik meg, de előbb lessünk bele az előzményekbe. Jenna Cady Holbrook nem fogadja valami szívesen ezt a tábor-dolgot. Viszont Hayley Dylen Haron majd' kicsattan örömében. A 16 éves lányok egymás ellentétei. Vajon ellenségek lesznek, vagy barátok?

*Jenna szemszöge*
- De anyaaaa! Én nem akarok menni! Már mindent kitaláltunk a csajokkal és te az egészet elrontod!
Mikor megláttam anyám elszomorodott fejét, kicsit megsajnáltam. Nem hiszem, hogy erre a reakcióra számított mikor bejelentette ezt az 1 hónapos tábort, de végre meg kellene értenie, hogy már 16 éves vagyok. Én már felnőttem és a tábor már nem olyan jó elfoglaltság nyárra mint pár éve volt.
 - Engem az nem érdekel! -keményített be- Már befizettük a tábor és amúgy se tudnál hol lenni, mert apáddal mi el fogunk utazni! Egy hét múlva indulsz és kész. Vita lezárva!
Na igen. Anya és apa elutaznak egy hónapra Washingtonba. Állítólag ott kezdődött minden kalandjuk, meg mit tudom én. Bezzeg Ady-nek nem kellett táborba mennie soha. Miért nem passzolnak le valakihez? Pont a tábor? Na ne röhögtessenek már! Minden nyáron egy hétig kell lennem, de most 1 hónapról van szó! Mit fogok én csinálni ezen idő alatt? Mindig szétuntam a fejem, ez most a halálom lesz. Egyedül, egy idegen környezetben 1 hónapig. Ajj :(

*Hayley szemszöge*
- Igen, igen, igen, IGEEEN!! Köszi anyuuu! - adtam egy cuppanós puszit az arcára - Te vagy a legjobb anyuka!!
Mikor meghallottam, hogy táborba megyek, majd kiugrottam a bőrömből. Minden nyáron elküldenek valahova és mindig nagyszerű élményekkel térek haza. Még egyszer se fordult elő, hogy egy hónapig tartott, de ez így még jobb. Az egy hét mindig olyan gyorsan eltelik. De lehet, egy hónap is hamar el fog telni, ki tudja. Már várom :)